Dísznövény, kert dekoráció - tanácsok szövegesen és videón!

Egészségmegőrzés kertészkedéssel!

2016/05/17. - írta: fitoland

pic_7_35.jpg
A kertészkedés igazi fiatalító hatással van az emberekre. Egy kutatás szerint viszont ez nem csak mendemonda, hanem a rendszeres kertápolás legalább olyan hatásos lehet egészségünk megőrzésében, mint a sportolás.

Azt már tudtuk, hogy egy óra intenzív kertészkedéssel töltött kb. 3-400 kalóriát is elégethetünk, ami nagyjából egy óra aerobiknak vagy futásnak felel meg, így ha rendszerességgel akad tennivalónk a kertben, azzal pár konditeremben eltöltött órát is kiválthatunk. De idősebb embereknél ez nem mindig elérhető mozgásforma, ezért is újdonság a kertészkedés, mint az idősek sportja gondolat.

A Guardianban is megjelent svéd tanulmány szerint a kertészkedés igazi fiatalító hatással van az emberekre. A kutatók a British Journal of Sports Medicine-ben közölt tanulmányban leírták, hogy a kutatási eredményt elsősorban az idősebbek tudják hasznosítani. Nekik ugyanis nehezükre esne olyan intenzív mozgást végezni, aminek a kertészkedéssel összevethető egészségmegőrző hatása van. A tanulmány szerzői 4000 idősebb stockholmi férfit és nőt vizsgáltak meg, akik 60 évnél idősebbek. A kérdéseket kielemezve megállapították, hogy a rendszeres kerti munkával akár 30%-al is megnövelhetik az életük hosszát azok, akik nem félnek a kerti munkától! Sőt, a kertápolás, kertben való tevékenykedés a szerzők szerint csökkentheti a szívbetegségek és a szélütés kockázatát is és legalább olyan jó hatással van az egészségre, mint egy maratoni versenyre való felkészülés. Az angolok akkor nagyon hosszú életűek lehetnek, hiszen a kertápolás az Age UK felmérése szerint a brit nyugdíjasok kedvenc időtöltése. Ha az előbbi nem is, az biztos, hogy kevesen múlják felül az angol kertek színvonalát.

pic_6_35.jpg

Ápoljuk kertjeinket, őrizzük meg egészségünket!

A "brit kutatók megállapították" kezdetű híreket ma már kevesen veszik helytálló, alapos hírnek, illetve kutatási eredménynek.... Pedig ebben az esetben talán mégis érdemes átgondolni, lehet hogy igazuk van a tanulmány szerzőinek? Ugyanis 12 évnyi kutatás eredményeit megvizsgálva állítják ezt a kutatók! A svéd Karolinska Egyetem munkatársai 60 évnél idősebb embereket kérdeztek a táplálkozási szokásaikról, a káros szenvedélyeikről: alkohol- és cigarettafogyasztásról, és más rossz szokásokról, illetve a szabadidős tevékenységeikről. A vizsgálatok során ezen túl laboratóriumi és erőnléti felméréseket is végeztek és már a vizsgálatok elején megállapíthatták, hogy akik aktív életet élnek, sokkal kevésbé vannak kitéve a szívroham kockázatainak! Igaz ez még akkor is, ha nem folytatnak a szó szoros értelmében vett sporttevékenységet. A rendszeres mozgás előnyei a tanulmány későbbi szakaszaiban is megmutatkoztak. Bár a 12 év alatt az önkéntesek közül 476-an szívrohamot kaptak, illetve 383-an meghaltak, azok, akik aktívak maradtak, sokkal kevésbé szenvedtek a szív- és érrendszeri betegségektől,

pic_4_35.jpg

A tanulmány fő konklúziói:

  • a rendszeres testmozgással összeköthető tevékenységek, mint például a kertészkedés, megnövelik a szervezet energiafelhasználását.
  • a sok ülés és a tespedés viszont a minimálisra csökkenti az anyagcserét, ezzel viszont a méreganyagok is nehezebben távoznak az emberből... a sok üléstől ráadásul felborul a vázizomzat normális hormontermelése, aminek számos negatív mellékhatása lehet más szervekre és szövetekre

Szerintünk azért érdemes még ezeket is megfontolni:

  • Melegítsünk be kertészkedés előtt! Sétáljunk, ugráljunk kicsit munka előtt!
  • természetesen nyáron a nagy meleget kerülni kell, inkább késő délután, és gondoskodni kell vízről, fejfedőről, esetleg napernyőről

A kutatás eredményeivel teljes mértékben egyetértünk, sőt, ha mindezt a családi körben teszik meg az idősek, akkor remek családi program is lehet a kertészkedés! Egy olyan alkalom, amikor kézzel fogható tapasztalatot adnak át a szépkorúak a cseperedőknek.

Szóval, kezdődhet a torna?

"Egy kicsi mozgás mindenkinek kell, a karoszékből álljanak most fel..." :)

forrás: Guardian


ff_icon.jpgKertápolási tippek az év minden egyes hetére külön-külön! Heti tippjeinket időnként a Facebookon is publikáljuk, de diplomás kertészeink segítsége egyenesen a postaládádba is érkezhet, ha neked az jobban tetszik. Ha pedig ez nem elég, kertészeti tanácsainkat videón is elmondjuk a Fitoland Kertészet Youtube csatornáján! 175 videó, több mint 10 órányi tipp, trükk és jótanács! Helló Növényimádók! ;) 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fitoland.blog.hu/api/trackback/id/tr398603036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása